A grafikus, a professzor és a szülésznő esete a cigányokkal

Három ember, aki olyasmivel foglalkozik a gyakorlatban, amivel elméletben, a szavak szintjén rengetegen. Hogy mi kapcsolja őket egymáshoz? Talán az, hogy tovább látnak az orruknál, nem asszimilálni akarnak, hanem integrálni, nem gondolják, hogy a pozitív diszkrimináció szitokszó lenne, és belátták, hogy a cigányságnak segítség nélkül nem megy. És nemcsak belátták, hanem tesznek is – mindannyian a maguk kis világán belül. Előre szólok, hogy a posztban mindvégig a „cigány” kifejezést fogom használni, ahogyan teszi ezt az érintettek többsége is. Hiszen cigány vagy roma, mindkettőhöz lehet hangsúlyokat társítani, ilyet is és olyat is. Akikről most mesélek nektek, azok mind pozitív hangsúllyal ejtik ki a szájukon a „cigány” szót.

A cigányok esélyt sem kapnak a bizonyításra – ezt olyan valaki mondja, aki az átlagnál sokkal, de sokkal jobban belelát abba a világba, amiből a legtöbb ember csak annyit vesz észre (vagy inkább akar észrevenni?), hogy egy olyan világ, ahol az emberek nem szeretnek dolgozni, viszont jól tudnak lopni, sok gyerekük van, büdösek és piszkosak, és mindig mástól várják a problémáikra a megoldást.

A grafikusművész…

Nos, akkor először is olvassunk bele egy blogba!

„Elég, ha látszik rajtuk, hogy cigányok. Akkor már beindul valami. Meg sem kell szólalniuk. Naponta tapasztalom. A rendőrségen – ahol még ha tanúként hallgatják is ki – a hangnem azonos azzal, akit bűnösként kérdeznek. A benzinkútnál, ahol – amikor megállunk az iskolai kiránduláson – az előreszaladó gyerekekkel már kiabál a dolgozó: nem mehetnek be az üzletben levő mosdóba, kizárólag egyesével. … Csak egy helyen látom a türelmet velük kapcsolatban. A pénzintézetekben. Ahol kölcsönért folyamodnak, újra és újra. Ott van idő magyarázatokra, ott nem hallok sosem ingerült elutasítást. Úgy látszik, ott más szempontok szervezik a kommunikációt. És számomra érthetetlenül, a kevéske jövedelemre, a zavaros fedezetekre általában felvehető kölcsön. Itt megkeresik a módját, ha az egyik nem megy, keresnek más konstrukciót, hogy felvehető legyen.”

A fenti idézet a beszédes című Nyomor széle blogból való. Írója Ritók Nóra. A napokban figyeltem fel rá, amikor az m2 Záróra című műsorában megismételték a vele készült beszélgetést Veiszer Alindával. Ritók Nóra eredetileg grafikusművész, aki évekkel ezelőtt létrehozott egy művészeti iskolát. Ott arra jött rá, hogy a mélyszegénységből érkező, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek is élvezik az alkotást, és ezen az úton el lehet jutni oda is, hogy olyan gyerekek is képesen akár hosszasan összpontosítani egy adott dologra, akiknél korábban ez elképzelhetetlen lett volna. E képesség pedig aztán nagyon sok mindenre használható az életben.

Így jött létre Berettyóújfalu térségében – a harminchárom leghátrányosabb kistérség egyikében – egy példaértékű program, melynek keretében egy idő múlva már nemcsak alkotni tanította ezeket a gyerekeket, hiszen nem tudott tétlenül elmenni az egyéb problémák mellett sem. Belefolyt a családok életébe, és mára már ő az első számú segítség a sokszor hihetetlen szegénységben élő családok mindennapjaiban, segít, ügyeket intéz, pénzt szerez – mikor mire van szükség.

Akinek van egy kis ideje, nézze meg a vele készült beszélgetést elejétől a végéig, érdemes.

...a kórélettan professzor...

Kilenc cigány fiatal és egy nyughatatlan professzor, dr. Rosivall László – és még persze többen is, mert a vonatjegyek pénzbe kerülnek csakúgy, mint a mozi-, színház- és koncertbelépők. A fedezet pedig a professzori pénztárcákból érkezik. A vonatjegyek mindig hétvégére szólnak, tulajdonosuk többnyire város- vagy faluszéli szoba-konyhából indul, ahol az árnyékszék sokszor az udvarban van, és Budapestre érkezik, a Semmelweis Egyetem speciális felvételi előkészítő tanfolyamára. Százötven óra tudomány. De Rosivall László és a programban részt vevő többi professzor nem elégszik meg ennyivel, ők nemcsak jövendő diplomásokat, hanem a szó legjobb értelmében értelmiségieket akarnak faragni ezekből a fiatalokból. A szombati és vasárnapi 5-5 órás szakmai, 2-2 órás „műveltségi” foglalkozás és az intenzív angol nyelvi képzés után tehát irány a színház vagy egy szép hangverseny. És ahogy a szakmai órák megtartását világhírű professzorok és akadémikusok érzik szívügyüknek, úgy a kulturális programok keretében például az Iparművészeti Múzeum főigazgatója kalauzolta körbe őket saját birodalmában, a zene és a hangszerek világába pedig a Zeneművészeti Egyetem rektora vezeti be a cigány fiatalokat.

Azért ez így túl kerek és rózsaszínű, hogy igaz legyen – mondhatnánk szkeptikusan. Mégis így van. De van azért egy kis furcsaság. Rosivall László a kezdet kezdetén azt hitte, hogy a programra – aminek minden lehetséges fórumon „hírverést” csaptak – pedagógusok tömegei ajánlják majd kezüket-lábukat törve tehetséges cigány diákjaikat. Nem így történt. Akik jöttek, azok saját maguk jelentkeztek, mert meglátták benne a sajnos ritkán adódó lehetőséget a kiemelkedésre, és azt, hogy a cigányságnak is arra van szüksége, hogy legyen saját értelmisége, legyenek orvosok, gyógyszerészek, papok, tanárok, akik soha nem felejtik el, honnan jöttek.

… és végül a szülésznő…

…aki egy kicsit kilóg a sorból, hiszen ő maga is cigány. De neki már sikerült, ahogy blogjában írja, „fehérruhás isten lett”, szülésznői képesítést szerzett. Nótár IlonaNili – így ír arról, honnan indult: „Egy cigánylány vakmerő álma volt ez, amit sokáig kimondani sem mertem: orvos leszek, szülész leszek, fehérruhás isten leszek! Olyan leszek, mint azok, akiket eddig ámulva csodáltam, vagy félelemmel és leszegett fejjel hallgattam.”

„Az egyik órán a cigányokra terelődött a szó. Bekiabálásokkal tarkított hangzavar keletkezett néhány pillanat alatt: – Meg kellene tanulniuk viselkedni! – mondta az egyik vidékről jött mentőtiszt-hallgató. – Én vállalom, gyerekek! Ki kéne irtani mind! Tele vannak velük a börtönök! – mondta a mellette ülő, kezét felemelve, és várta a többiektől a dicsőségkoszorút. Az első padsorban ülő szülésznő hárítani próbált: – Ezt nem mondhatod mindenkire! – Mért, tán van közöttünk is cigány? – nézett körül a fiú dühödt tekintettel. Ezen a ponton kellett volna felállnom és azt mondanom: „Igen, én itt vagyok.” De nem szóltam egy szót sem, mereven a padot bámulva némán kiabáltam…”

De Nótár Ilona most már nem hallgat, sőt. Amellett, hogy ír, az egészségügyi intézményekben igyekszik segíteni a cigány betegeket érdekeik érvényesítésében. Hogy miért? „Rájöttem, hogy nem kapom meg a megfelelő segítséget az egészségügyben. Pedig fizetett orvosom volt, a fővárosban szültem, és könnyen megértetem magam az emberekkel. De van egy jól észrevehetően cigány családom, és ez hatalmas hátrány volt.”

Úgy látja, hogy a problémák nagyobbik része a kulturális különbségekből fakadt: az orvosok, ápolók nem értették, hogy miért csak egyetlen orvos előtt hajlandó levetkőzni, hogy miért küldi ki a férjét a vizsgálóból, hogy miért ragaszkodik a bezárt ajtóhoz. Ha nem értik, akkor el kell nekik magyarázni – volt a következő lépés. És azóta leendő orvosokat oktat roma-magyar kommunikációra. Mert az ellentétek igenis feloldhatók – vallja.

És fejezzük be ott, ahol kezdtük, a Nyomor széle blogból vett idézettel: „Tudom, vannak, akik rászolgálnak az elutasításra. Én is megtapasztalom. De azt is, hogy sokan nem. Sokan becsületesen, nagyon szerény tudással, a jogaik érvényesítésének ismerete, a megfelelő készségek nélkül élnek, kiszolgáltatva a tanult rendszereknek, ahonnan nem kapnak elég segítséget. Talán ezt kellene diszkriminációnak értelmezni a többségi társadalomban. Hogy legalább ezt a réteget ne vessék ki, ne utasítsák el. Már előrébb lennénk.”

Idézetet olvastatok egy blogból, melynek gazdája átmenetileg nem engedélyezi hozzászólások írását. Az ok? Az utóbbi időben sok névtelen, gyűlölködő, érvek és gondolatok nélküli hozzászólás érkezett. Ritók Nórának pedig sokkal fontosabb feladatai vannak annál, mint hogy naphosszat a számítógép mellett üljön és megállás nélkül moderáljon.

Deen

Fotók: flickr.com, medicalonline.hu, sosinet.hu

2011. jún. 22. 6:20 - címkék: asszimiláció, cigányok, cigányság, integráció, roma és kategóriák: hagyományok, Deen - 214 komment
Főoldalra ajánlom!

Eddig 214 komment érkezett ()

  • 115.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 16:52

    Chang Yai multkor belinkelt egy fantasztikus dokumentum filmet, ahol egy del azsiai kisfaluban egy helyi szuleszno probalja meggyozni a ferjeket, hogy engedjek a feleseguket az egeszseghazban szulni. mert ott a nok otthonszulnek, minimalis a higeia es maximalis a csecsemo es anya halandosag.

    es igen, a lanynak kulturalis korlatokat kell elsosorban lebontani, hogy no letere egyaltalan alkudozni mer ferfiakkal egy erosen patriarchalis tarsadalomban. es biztos sokan el is utasitjak, de ha valahol mar attor, az egy lepes. mindig egy lepes.

    majd ha chang erre jar, talan belinkeli megint. fantasztikus kis doksifilm volt. erdemes megneznetek.

  • 116.  Nikol (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 16:57

    És mielőtt elkezdenétek a le nem írt gondolataimat ízekre szedni, hangsúlyoznám, hogy nem, nem értek egyet a női elnyomással, a körülmetéléssel, a bálnák gyilkolásával és egyéb elfajzott cselekedettel.
    De ugyanakkor azt sem tudom, hogy hogyan mehetnék én oda más vallású/kultúrájú/történelmi/gazdasági hátterű népekhez, hogy na ezt vagy azt aztán nagyon sürgősen felejtsetek el, mert ez nagyon nem 21 századi PC viselkedés/kultúra.
    És azt sem mondom, hogy nincs szükség az ismeretterjesztésre, a kultúrmissziókra. De ha nem tudsz pl. gazdasági változásokat is előidézni, akkor mihelyst kiteszed a lábad, cseszheted. És akkor is hiábavaló a dolog, ha a vallási vezetőkkel kell harcolnod. Egyelőre még a cölibátust sem volt képes eltörölni a remek jó, fejlett kultúránkban.

    Szóval csak gondolatébresztőnek szántam a kérdést, de nagyjából sejtem a reakciókat... Remélem annyival megúszom, hogy én egy hülye, globális kultúra elleni, bálna utáló, maradi ember vagyok. :-)

  • 117.  Bűbájos (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 16:57

    @Nikol: Ezt tényleg kérdezed? Az hódít, akié a gazdasági potenciál. Mindegy, hogy mit terjeszt, kultúrát, vallást, coca-colát. Ne aggódjatok, ha majd nem a mienk lesz a gazdasági potenciál, seperc alatt meg fognak hódítani minket és senkinek sem fog fájni, hogy mi esetleg nem akarjuk és az sem fog érdekelni senkit, hogy mi nem vagyunk "olyanok", előbb fognak lőni, aztán meg kérdezni, majd meglátjátok.

  • 118.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 16:57

    @ribizlii: respect a kulcsert. Kellenek ezek a kis lepesek itthon, de ezzel parhuzamosan a globalis problemakra is figyelni kell.

  • 119.  ribizli (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 16:59

    @cozumel: és amint az utolsó törzsi lakos is eljut a kórházba, kihal a gyógyfüves emberek tudása.
    tényleg, a gyógynövények ismerete az már kultúra, vagy még nem?

    egyébként mi számít szenvedésnek, csak a testi, vagy a lelki szenvedés is?
    mertakkor ne a túlstresszelt, depressziós, elidegenedett, stb. nyugat legyen a példa.

    na jó, ezek csak kekeckedések, de én tényleg nem vagyok 100% biztos abban, hogy mi meg tudjuk-e mondani (nekünk kell-e megmondani) az atomtutit a boldog életről/kultúráról/bármiről a világ többi részének.

    most húzok strandra, mert ilyen léha ösztönállat vagyok (meg amúgy 34 fok van), de ne hagyjátok abba a beszélgetést! :-)

  • 120.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:04

    @Nikol: ezek teljesen jó kérdések és felvetések. Ezt is próbáltam kapisgálni pl. a művészes cikkem után a kommentekben.
    Miért az europid fehérember tudása az egyetlen igazság?

    De asszem Bűbájos megválaszolta a gazdasági haszonnal.

    Mert a demokrácia egy dolog, meg az integráció is egy dolog nagyon jó is többnyire, de ha közben értékek pusztulnak az már nem jó.

    Ezért fontos az, hogy ne hagyjuk pusztulni az értékeket.

  • 121.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:04

    @ribizli: ez most sarkitas. amig a gyogyfuves ember tenyleg ki tud gyogyitani gyomorfajasbol, vagy mondjuk egy sebfertozesbol, hajra.

    de ha vakbelet nem tud kivenni steril korulmenyek kozt, akkor hadd vigyek mar a beteget korhazba, nem?

    a nyuugati ember szenvedesei felet meg maganak generalja, ez meggyozodesem.

    majd jol kivennem a valagat a legkondis autojabol, elkuldenem egy hetre valami lesothoi gyemantbanyaba, hogy aztan 12 ora munka utan megturkaljak a segget, majd hazagyalogoljon a szallora, ahol egy szalmaagyon ledolhet, nem am memory foam matracon vazze.

    oszt utana megkerdeznem, hogy haza akarna e jonni a borzalmasan stresszes marketinges allasaba.

  • 122.  Nikol (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:05

    @Bűbájos: pont ide akartam kilyukadni. :-)
    Hogy most a bot jó végén vagyunk,. de mi van, ha egy napon nem nekünk áll a zászló és a bot másik végére kerülünk?

  • 123.  Nikol (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:06

    Igen, megismertetsz velük egy szép, új világot, majd ha elapadnak a pénzforrások, akkor az orrukra csapod az ajtót, hogy bocsi drágáim, eddig tartott a jóvilág felétek.

  • 124.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:07

    @Bűbájos: ettol tartok en is. mer en peldaul nem szeretnek kinai kishangya lenni. nem szeretnek napi 12 orat dolgozni heti het napon at. nem szeretnem a gyerekeimet amy chau modjara nevelni, hogy valamire vigyek az eletben.

  • 125.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:09

    @Nikol: hat, szerintem most nem arrol van szo, hogy laptopot viszel minden falusi iskolaba, de mondjuk ha segitesz afgan asszonyoknak varrogeppel varrni tanulni, vagy akar szulesznonek tanulni, azt a tudast mar nem viszed el toluk.

  • 126.  Nikol (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:12

    A szülésznő képzés valóban elvehetetlen, ez vitán felül áll. De a varrógép elromlik, véglegesen tönkremegy és akkor honnan pótolja?

  • 127.  Chang Yai (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:15

    szerintem mindenhez a kulcs, hogy belülről kell jönnie a változásnak. mert különben csak az lesz a vége, hogy lebombázzuk Afganisztánt, és Pápuát meg kishíján tönkretették a bányavállalatok (ha már szóba került).

    az említett dokumentumfilm az Aljazeerán volt (Witness című program Birthrights sorozata, egyébként Geréb Ágnesről is volt epizód, nagyon érdekes az egész sztori angol nézőpontból.)

    english.aljazeera.net/programmes/birthrights/
    rögtön az első film amit Cozu említett.

  • 128.  Nikol (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:16

    És én sem a laptopra gondoltam, mert valszeg áramuk sincs...
    De mondjuk csinálsz valamilyen intézményt, majd ki kell vonulnod az országból, mert elfogy a pénz. Egy darabig tud működni, mert a tudás egy része megmarad náluk. De mi lesz a továbbképzéssel? Az elhasználódott felszerelések pótlásával? Stb. Én erre gondoltam.

  • 129.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:18

    @Nikol: nezd, mondjuk a ferfiakat meg megtanitjak varrogepet gyartani :)
    es mondjuk egy ido utan valaki beinditja az elso varrogep javito vallalkozast.

    egyebkent rengeteg ilyen civil kezdemenyezes van, ahol pont azon vn a hangsuly, hogynem nagy multik "segitenek" azzal, hgy munkahelyet termetenek.

    hanem kisvallkozok tanitanak meg helyi lakosokat kisvallalkozni.
    tanitok tanitanak tanitani.
    szulesznok tanitjak a szuleszno mesterseget.

    nyilvan ebbol nem lesz helyi auto meg helyi apple.

    de lehet belole helyi epitkezesi vallalkozo, vagy pek, vagy varrodas.

    es pont egy ilyen afgan varrodas kezdemenyezest lattam, ahol aztan az afgan nok egy resze tarsult, es pl. nyujorkban is aruljak mostmar az egyedi tervezesu ruhajaikat.

  • 130.  Bűbájos (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:19

    @Nikol: 122-re:
    Ha nem mi leszünk a bot jó végén, akkor megdeglünk vagy rabszolgák leszünk. Ugye nem képzeled, hogy kesztyűs kézzel fogják itten a lelkünket ápolni?

  • 131.  Nikol (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:20

    @Chang Yai: "belülről kell jönnie a változásnak".
    És itt a másik pont.
    Nem téphetem le a csadort a másik fejéről, ha ő nem mer szembe nézni a férjével, vallási vezetőjével, családjával. Ehhez nekem nincs jogom, de igazán még csak fel sem bujthatom erre, mert utána én elmegyek, ő egyedül marad a saját világában lázadón, egyedül. Óriási kárt okozhatok a puszta jószándékkal.

  • 132.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:22

    @Chang Yai: igen, belulrol kell valtoztatni. de azert az elso uttoroknek kell kivulrol a tamogatas.
    ha jol emlekszem, ez a szuleszno is egy olyan gyorstanfolyamon vett reszt, amit kulfoldiek tartottak.

    meg ugye jol lehet lekuzdeni a korlatokat a ferfi-ferfival, no-novel alapon.

    nyilvan egy erosen patriarchalis tarsadalomban nem en fogok meggyozni egy ferfit arrol, hogy huzzon ovszert. de egy masik ferfitol talan elfogadja, mert ot legalabb meghallgatja.

  • 133.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:25

    Olvastam ezt a cikket:
    www.dailymail.co.uk/news/article-1389556/Saudi-women-arrested-religious-police-defying-driving-ban-posting-pictures-internet.html

    ugye szaudi nők nem vezethetnek, a cikkben szereplő nőt elkapták miután online felposztolta a vezetős képeit. Most bentről indítottak el egy mozgalmat, szeretnének ők is vezetni. Bentről indulnak az igazán nagy változások, erőszakkal és kívülről nem lehet kezdeni semmit.

  • 134.  Chang Yai (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:27

    olyan brazíliai indiánokról, akik még mindig nem találkoztak a civilizációval
    www.survivalinternational.org/news/7406?utm

    Nikol: az ilyen helyeken meg tudnak javítani egy varrógépet, hidd el nekem. megszuperálják a negyven éves kocsikat, huszadszorra befoltozzák a cipőket, stb stb. másképpen nem lehet túlélni a nyomort.
    láttál te már varrógépre kötött fogfúró szerkezetet? nem ült alatta senki, de majdnem elájultam ott helyben a látványtól. (Burma.)
    az ilyen helyeken valami akkora leleményesség és élniakarás van, ami belőlünk már rég kiveszett.

  • 135.  keke80 (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:28

    Éljen a globalizáció!!! Tudjátok, hányszázezer kilométert tesz meg egy nyamvadt póló, míg megveszed és hazaviszed??? tudjátok miért??? Mert a szegény tanulatlan egyszerü népek, akiken segítünk, termesztik a pamutot valahol, a földgolyó másik felén szövik belöle a cérnát, párezer kilométerrel arrébb megszövik az anyagot, azt arrébb viszik festetni, varratni, elviszik néhányórás repülöúttal arrébbra a logót rávarratni és elhozzák ojrópába a boltodba. És a globalizált harmadikvilágbeli nép éhbérért dolgozik napi 12órákat, hogy mi felvehessük ezt. Itthon meg nyafogunk a munkanéküliség miatt, meg hogy minden milyen drága és mindig mindent olcsóbban akarunk. Az olcsóságnak ez az ára. Ezzel persze a környezetszennyezés is velejár, a nagy konténerhajók radarja meg motorzaja brutál mód zavarja a bálnákat, a fókákat, egyéb tengeri élölényeket.

    én inkább megveszem a kicsit drágább terméket, amit itt németországban termesztettek, gyártottak, termeltek. Mert ez segíti az én országom gazdaságát, az én országom lakosságát.

    Persze, hogy ne gyilkoljanak/kínozzanak értelmetlenül senkit egyik kultúrában sem, ez alap. De pont ugyanolyan gyorsan fognak változni ök is, mint a már említett katolikus egyház és a maradi, nögyülölö kultúrája. A katolikus egyháznak is van mit tennie a saját háza táján, nem csak az afrikai törzsektöl eltiltani az óvszert, az aids-fertözötteket elitélni meg lenézni. Ez nevezi magát fejlettnek... pf.....

  • 136.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:29

    @Nikol: szerintem meg ONMAGABAN nincs itt a pont. mert a belulrol kezdemenyezo valtoztatokat meg magukra haggyuk.

    a be nem avatkozas meg furi dolog.
    amikor deli szomszedainknal zajlottak a harcok, a vilag orditozott, hogy most meee' nem mennek be a zamerikaiak, bezzeg mert ott nincs olaj.

    aztan bementek, rendet tettek, es ezert a mai napig senki egy elismero szoval nem illette oket.

    aztan irakba is bementek, azert viszont mindenki ruhelli oket, meg ugy is, hogy kinyirtak egy olyan diktatort, aki kb. tobb embereletet oltott ki, mint az amcsik osszesen, miota benn vannak, es hogy az azota tortent harcokban se gyakorlatilag egyedul harcolnak a fundamentalistakkal, hanem a BELSO VALTOZAST IGENYLO erok mellett.

    kicsit van rajta sapka, nincs rajta sapka eset ez.

  • 137.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:31

    @hicudzsi: aha, es ha kivulrol a kulvilag nem segiten legalabb kampany szinten, akkor ezeket a noket szimplan kinyirnak.

    kb. egy hely van a vilagon, ahova soha senki tenyleg nem avatkozik be semmivel, az idonkenti segelyszallitmanyokat beengedik, oszt jo van.

    ugy hivjak a helyet, hogy eszak korea.

  • 138.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:36

    @cozumel: bocsánat félreérthetően írtam. :)
    Tökéletesen egyetértek veled, a külső támogatás rettentő fontos. Csak arra reagáltam, amit Nikol írt, hogy nem lehet lerántani a fejéről a csadort, ráerőszakolni a mi értékrendünket.

  • 139.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:36

    Észak-Koreát egyszerűen nem bírom felfogni, hogy hogyan létezhet...

  • 140.  Chang Yai (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:38

    érdemes rákeresni Szaúd-Arábia, Irán és Afganisztán 70-es évek beli történetének, simán elkezdődött már, hogy munkába járnak, nem kötelező a kendő, stb stb, és visszafordult mégis az egész.
    nem a semmiből kellene nekifutni mindennek.
    persze hogy kell kívülről támogatás, másképpen nem megy.
    Pakisztánban, Afganisztánban az a nagy probléma, hogy pont a szaúdiak építik ott ezerszám az iskolákat, ahol nem igazán azt tanulják a kisfiúk, amit kellene, illetve nem csak azt. és ez nagyon veszélyes folyamat.

  • 141.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:39

    @keke80: igen, ez nagyon fontos szempont, itt is sok árun rajta van a kicsi britzászlós traktor.

    na de ha elveszed az összes keresetüket az ottaniaknak, ha leáll az ipar akkor mi van?

    na ezért kedvelem a fair trade termékeket itt.
    www.fairtrade.org.uk/

  • 142.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:40

    @hicudzsi: hat ugy, hogy olyan sokaig hagytuk oket belulrol megreformalodni, mig reformaltak maguknak egy atomfegyvert.
    innentol kezdve meg tenyleg kussolunk, mert nuklearis nagyhatalommal nem vitazik senki.

    es itt akkor kijelentem, hogy vagyok akkora arrogans feherember, hog szerintem amelyik ideologia neveben annak kepviseloi kepesek megnyomni az atomgombot, az az ideologia is tunjon el a foldrol.

    inkabb ok, mint az egesz bolygo, vazze. vallalom.

  • 143.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:43

    @Chang Yai: mert sajnos a liberalisabb eletmod egyben oriasi korrupcios hatalommal parosult.
    es ilyenkor konnyen tornek elore az ultra vallasosak, mert ok tunnek a szegenyek megmentoinek...
    csak hat milyen aron.

  • 144.  keke80 (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:46

    @cozumel: Az egész NATO jelenleg Líbiát menti, meg szó van a szíriai felkelések segítéséröl is. Támogatjuk Egyiptomot, Tunéziát és még istenfaszatuggya kit, aki idén tavasszal arábus ország és lázong. És igenis lázongjanak, mert van miért, csak ök se várják el egyböl a hatalmas segélyeket és a hirtelen ölbe pottyant jóvilágot!

    Aztán itt van Görögország esete. Ök sem harmadik világ, de valljuk be,a fénykoruk már rég elmúlt. Azóta a szuper olívaolajukat sem képesek normálisan piacra dobni és exportálni, mint az olaszok. Vagy az olívabogyó, a haltenyészetek, a kagylótenyészetek Thessalonikinél. De lázonganak, mert nem rángatja ki öket senki az általuk elödézett pöcegödörböl. Vagy hol láttatok még egy olyan országot, ahol kétkézzel szórják szét a bankok a hiteleket, visszafizetni meg akkor kell, ha neked épp jólesik.

    Aztán meg lehet nézni Magyarország helyzetét. A külpolitikai beszélgetések, információáramlás egy határ kakkanat, a korrupció magas, a munkanélküliség magas, igény és kereslet lenne segítségre. Audi új lakkozóüzemet épít Györben, Daimlergyár nyílik Kecskeméten, mégis Németország a mumus, mert nem segít. Nem nem segít, hanem a magyar büszkeség nem egyeztethetö össze a segélykéréssel! Sajnos még mindig, pedig jobban menne otthon, ha változna ez. És ez nem csak a jelenlegi kormány müve, a munkanélükliség, a nyomor és szegénység, a helytelen kommunikáció külföld felé, neeeeem!!!!! Az elözö végkiárusítást rendezett, ez meg próbál várat építeni pár szarkupacból. Bár egyik sem jobb a másiknál...

  • 145.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 17:58

    @keke80: errol beszelek, kekke :) !

    nem tudom mi lesz egyiptom, libia, sziria sorsa, de ha nem jo, akkor tiz ev mulva majd egy csomo fotel-liberalis elmagyarazza, hogy aze', mert a nato beavatkozott :D

  • 146.  farkasokkal.tancolo (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 18:26

    vastagbor.blog.hu/2011/06/21/valoban_minden_kepzeletet_felolmul

    Na kérem, itt a közmunka tervezet, drága kormányunktól.
    Ne legyenek kétségeink, ez a cigányokra lett kalibrálva.
    Közmunkatáborok, napi 4 óra munkáért 30ezer ft, rendőri felügyelettel.
    Úgy hogy most azok, akik mindenért a cigányokat szidják, és mindenért azokat teszik felelőssé, megnyugodhatnak, és kielégíthetik bosszúvágyukat.

    Nem is szól ez ellen senki emberfia, semmi tüntetés, semmi tiltakozás, sőőőőt. Nagyon is helyeslik.

    Tán akkor gyúl világosság az agyakban, mikor felfogják, hogy - bár a cigányokra lett kalibrálva - de ez sehol nincsen leírva, aztán esetleg magukat is ott találják egy munkatábor közepén.

  • 147.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 18:34

    @farkasokkal.tancolo: arrol az esztelensegrol mar nem is beszelve hogy a negy ora munkaert esetleg napi 3 orat utaztatjak majd oket (mibol?) vagy kontenerszallon, azaz gettoban szallasoljak el oket (mibol?)

    szoval never mind, hogy embertelen, de legalabb nem koltseghatekony.

    barmok.

  • 148.  farkasokkal.tancolo (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 18:40

    forum.index.hu/Article/showArticle

    Nyitottam erről egy topicot az index polidilijében. Érdemes átolvasni a reakciókat...

  • 149.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 20:49

    Új vagyok itt. Pár hete csendben olvaslak Titeket. Nem szeretek hozzászólni a dolgokhoz, de most kivételt teszek. A cikket olvastam és néhány kommentet az elején.

    Igen, valóban vannak lusta, piszkos, tudatlan cigányok.

    Jelentem vannak olyanok is, mint én: főiskolát végeztem, külföldön tanultam, két idegen nyelvet folyékonyan beszélek, mi kell még

    Hiába a diploma, a tájékozottság, a tudás, nem lehet elégszer és eleget bizonyítani otthon. Nem tudtam eleget letteni az asztalra ahhoz, hogy ne halljam minden nap a cigányozást. Bár a barátaimat meg tudtam válogatni, de megy a cigányozás a munkahelyen, a metrón, a TV-ben, a bevásárlóközpontban, az ATM-nél várakozva, mindehol.

    Szörnyű, hogy Magyarországon rettegnem kell a származásom miatt. A származásom, amiről nem tehetek... A cigányozóknak fogalmuk sincs, hogy milyen az, ha egy asztaltársaságnál minden "ci"-vel kezdődő szóra összeugrik a gyomrod... Milyen az, amikor vadidegenek a metrón a pofádba vágják, hogy "büdös cigánykurva!"... Milyen az, amikor visszatérő rémálmok gyötörnek a származásod miatt... Milyen, hogy tiniként ha vizslat egy srác, lesütöd a szemed és az első, ami eszedbe jut az, hogy "biztos azt nézi milyen csúnya barna bőröm van"...

    Milyen a származásod miatt folyton önbizalomhiányban szenvedni és így felnőni.

    Nem akarok áldozatot faragni magamból. Túléltem! Szerencsére fantasztikus családom van és nagyszerű szüleim, akik észlelték a problémát és segítettek rajta túllépni. Majd mikor felnőttem és meguntam az intoleranciát magam körül, léptem egy nagyot és elmenekültem a cigányprobléma elől. Jó messzire! Már 3 éve élek külföldön. Itt, bár külföldi vagyok, értékelnek, esélyt adnak, bátorítanak, felkarolnak, de ami a legfontosabb: elfogadnak anélkül, hogy számításba vennék a származásomat.

    Nem tudnék már hazamenni. Nem szeretnék otthon élni. Ez lett az otthonom, itthon vagyok!

  • 150.  farkasokkal.tancolo (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 21:10

    @laura:
    Megértelek.

  • 151.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 21:22

    @laura: Nagyon jó, hogy írtál. Köszönöm!

    Tudod én annak örülök, hogy a gyerekeim olyan világban nőnek fel, ahol nem számít a bőrszín.

    Ez otthon is meglátszik rajtuk.
    :)

  • 152.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 22. 21:35

    @laura: hat igen, erre nem lehet sokmindent mondani.

    de nyilvan, aki nem akarja erteni, hogy milyen melysegu ez a dolog, az erre is azt mondana, hogy tuldimenzionalod a dolgot, nem is annyira rossz a helyzet...

  • 153.  Koriander (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 0:12

    laura, sajnalom minden keserü pillanatod, eszembejutattal egy lanyt a villamoson: nagyvaradterröl mentünk a keleti fele, villi dugig tele, felszallt egy nö mankoval, senki nem adta at a helyet, a lany ült de latszott, hogy vhol mashol van, nö nagyokat sohajtozott, en a lany mellett alltam, hozzaertem megkertem, hogy adja at a helyet a hölgynek, a lany felriadt, hogy persze es sajnalja, hogy nem vette eszre. Erre mi a köszönet, büdös cigany abrandozik, legszivesebben ferugtam volna a nöt es iszonyatosan szegyeltem magam.

  • 154.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 8:59

    Bp-en 4-6os villamosozva anno terhesen jellemzoen cigany szarmazasu lanyok tinik asszonyok adtak at a helyuket keres nelkul .. talan nekik meg jelent az valamit, ha latnak egy terhes not
    a feher boru nyighajok meg kifejezestelen arccal szemrebbenes nelkul bamultak a semmibe ..
    kicsit elgondolkoztam a sajat eloiteleteimen ..

  • 155.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 9:21

    laura, sztm nem csunya a barna bőr
    a vilag egyik resze azon faradozik, hogy minel barnabb legyen a bore, mert az azt mutatja, hogy a Karib szigeteken nyaralt vagy csak a sarki szoliban toltott 30 percet; a masik fele meg mindenfele feherito szereket hasznal, hogy vilagositsa a borszinet, hogy nehogy azt higyjek rola, hogy a foldeken dolgozik
    a ferjem barna boru, fekete haju, gyengen beszel magyarul
    nem tamogatom, hogy valaha is Magyarorszagra koltozzunk, mert tudom, hogy egy BigMac-et se tudna venni anelkul, hogy ne kapna minimum nehany fintort
    kisse idegengyulolok vagyunk es most altalanositottam

  • 156.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 9:22

    @dorka: ajánlom a nyírgyházi szülészet bejáratánál tömegesen bagózó kismamákat kérdezd meg mit jelent nekik a terhesség

  • 157.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 9:25

    @hicudzsi: a bőrszín nem számít de ha keleteurópai kiejtésed van akkor már aláznak nem? mintha ezt írtad volna

  • 158.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 9:31

    @Virgili: bizonyos helyeken, bizonyos körökben.

    A repcsitakarítók között sajna ez volt az alapállás. A régészek között, az egyetemen abszolút semmit nem éreztem ebből.

    Otthon simán lemegyek gázosnak mondott játszóterekre és a gyerekeim tök jól elvannak a "gázosnak" mondott gyerekekkel.
    tehát bennük már meg sem fordul, hogy a más bőrszín, származás, akcentus hátrány lehet.

    Ráadásul nekik is van jó kis kevert genetikai hátterük, még cigány felmenőik is vannak. :))

  • 159.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 9:48

    @Virgili:
    nem celom a statisztika gyartasa, csak leirtam en mit tapasztaltam

  • 160.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 9:51

    nekem vannak cigany szarmazasu barataim, ismeroseim
    van kozottuk ketkezi munkas, van lelkesz es van Boeing kapitany is
    abban nagyon hasonlitanak, hogy mindig erezheto a kisebbsegi komplexusuk

  • 161.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 10:19

    @dorka: akkor a fehereket szidhatjuk? csak hogy tudjam...

    Kepzeld, az "okosok" azt mondjak, hogy Europaban az irek a ciganyok, de az ireken belul is van egy csoport: a travellerek, akik birnak a ciganyok jellemzoivel. A szelsoseges valtozat a varosi scambag, olyan mint a white trash aamerikaban. Es feher a boruk.

  • 162.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 10:22

    @Virgili: még valami.

    Míg itt Angliában törvényileg büntetik a rasszista megnyilvánulásokat - pl. iskolaigazgatót azonnal felfüggesztenek és így tovább -, addig otthon a szalonrasszizmus él és virágzik (van olyan osztályfőnök aki kiválogatja a diákjait, hogy ne legyen közöttük dzsennifer meg márkó rodrigó meg mittomén milyen nevű). Ezt itt tanár nem teheti meg, vagy repül. Azonnal.

    És nem gondolom azt, hogy az emberek fejében attól még nincsenek előítéletek - bennem is vannak, pedig rohadt erősen munkálok ellenük -, de legalább központilag nem hunynak szemet a probléma fölött és erős az integrációs törekvés, mindeközben pedig a kultúrkincsek megtartása is fontos.

  • 163.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 10:29

    en csak igazabol azt szeretnem kifejezni, hogy van aljadek roma es van aljadek feher is (bocsi, ha bant valakit a szohasznalat, nem tudom jobban kifejezni)
    es ugyanugy van ertekes roma is ahogy van ertekes feher
    tehat: nem a borszin szamit
    raadas: feherkent is lehetsz kirekesztett

  • 164.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 10:54

    @dorka: ezzel teljes mértékben egyetértek! mint ahogy írtam, van nekem pozitív tapasztalatom is, pl a cigány buli ahol voltam.

  • 165.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 10:58

    @hicudzsi: azért nem mindegy hogy miért teszik a tanárok. mert Magyarországon hajlamosak elvinni a szülők a gyereküket abból az iskolából ahol sok az olyan cigány, aki hátráltatja az oktatást. Nyílván nem minden cigány ilyen. És ha elviszik a gyerekeket akkor mi lesz? elveszik a pénzt, csökken az osztályok száma, nem kell annyi pedagógus, esetleg összevonják más sulival.

  • 166.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:15

    olyanról is tudok mikor fehér gyerek hátráltatja az oktatást, nem is kicsit, és bántja a többi gyereket, és nem lehet mit kezdeni vele, és szegény tanítónéni minden nap sírva megy haza.

  • 167.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:22

    @Virgili: Az a baj, hogy a ciganysag ele Gyozike meg bodi Guszti/Margo van peldakepkent allitva, nem a cigany szuleszno meg az egyetemistak. Lehet, hogy cigany nemzetisegi iskolaban sikeresebb lenne az oktatas, cigany tanitokkal, vagy az megint kirekesztes lenne?

  • 168.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:32

    @hunnybunny: Nyíregyházén volt ilyen. de megszüntették meg az kirekesztő. Most csomót kell utazniuk hogy mixelt suliba menjenek, nem szeretik mert nem cigány az oktató és mert vannak magyar gyerekek.

  • 169.  zolnaid (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:34

    @Virgili: De ha belegondolsz, amíg a tanárok egy része "ügyesen" válogat, és hozzájuk nem kerülnek cigánygyerekek, addig máshol többen lesznek.Ez logikus, igaz? Onnan esetleg elviszik a gyerekeket más szülők, így még nagyobb lesz a cigányok aránya, stb.
    Míg ha nem lehetne válogatni, mert nem lenne eltűrve semmilyen szinten, akkor minden osztályban lenne pár cigánygyerek, értelmét vesztené hogy ezért másik iskolába vigyék a szülők a gyereket, hisz ott ugyanígy lenne 2-3 cigánygyerek az osztályban. Rögtön könnyebb lenne 3 gyereket integrálni, még akkor is ha feltesszük hogy ez a 3 kezelhetetlen (én ugyan ebben nem hiszek) mint 25-öt, gondolom ez is világos.

  • 170.  zolnaid (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:37

    @Virgili: Azért Nyíregyházán a cigány kisebbségiönkormányzat szította rendesen az indulatokat az integráció ellen. Te se repesnél ha jól elmagyaráznák neked, milyen szar is lesz a magyar utálatos tanárok közt.

  • 171.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:41

    @Virgili: Az a baj, hogy a cigany politikusok nagyon rossz iranyba indultak el, es nagyon rosszul kommunikalnak a mai napig is...

  • 172.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:49

    @hunnybunny:
    nem hiszem hogy jo megoldas lenne es alkotmanyellenes is
    a kulcs talan mint mindenhol itt is a kommunikacio. hogy megismerjuk egymast es emberkent kezeljuk a masikat
    de persze mindket felnek befogadonak kell ehhez lennie

  • 173.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 11:57

    @dorka: vannak mas nemzetisegi iskolak is (szlovak, horvat..)

  • 174.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 12:05

    @hunnybunny:
    ez igaz, de nincs olyan, hogy szlovak- vagy horvatkerdes viszont van olyan hogy ciganykerdes
    es amig a szlovak vagy horvat gyerekek nyugodtan jarhatnak mas iskolakba, akkor a cigany gyerekek tuti bele lennenek kenyszeritve, hogy csak oda jarhatnak es slussz
    ennek viszont tuti oriasi visszhangja lenne, hogy gettositas
    persze ha a kozosseg onmaga kezdemenyezne, hogy legyen ilyen ovoda/iskola az teljesen mas teszta

  • 175.  zolnaid (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 12:15

    @hunnybunny: Persze, vannak, de ott nem igazán nemzetiségi alapon maradék elven válogatnak, több magyar szülő is törekszik ilyenbe bejuttatni a gyerekét mert egy plusz nyelvet tud vele megtaníttatni, és általában is színvonalas szokott lenni az oktatás.

  • 176.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 12:20

    Minden rossz szandek nelkul gondolom, hogy ennek nem gettoizunek kene lennie. Szoval tanulhatnak a cigany nyelvet, es osztonzo lehetne a cigany tanari kar, akik igazi segitseget jelenthetnek, meg peldaerteku, hogy nekik is sikerult.

  • 177.  dorka (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 12:26

    @hunnybunny:
    persze hogy nem
    de ehhez harom dologra van szukseg:
    elhivatott es kepzett pedagogusok
    szulok, akik elviszik a gyerekeiket iskolaba
    gyerekek, akik nyitottak a tudasra

  • 178.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 12:27

    Tehetos, sikeres ciganyok alapitvanyi iskolaval, vagy felzarkoztato programmal? Tudtok ilyenrol?

  • 179.  ribizli (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 12:28
  • 180.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 12:44

    @ribizlii: Na, ez az!
    Pont erre gondoltam, csak altalanos iskolakkal is.

  • 181.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 13:46

    Ez az iskola-dolog nem ilyen egyszerű!
    Anyukám cigány tanárnő és vidéken tanít már jó sok éve. Az iskolába járnak cigányok, nem cigányok vegyesen. Ha gond van a cigánygyerekekkel anyukám a hárító. "Margitka gyere már, mert gond van az Oláh Tibikével"... OK! ezzel nincs is gond. De az már azért gáz, hogy minden alkalommal őt rángatják mindenhova, ha a cigányokkal van probléma. Illetve a másik dolog, hogy a tanári karban ha vmelyik cigány gyerek rossz fát tesz a tűzre, azonnal megy a romázás tekintet nélkül arra, hogy anyukám -aki a lelkét kiteszi, hogy ezeket a gyerekeket helyre tegye- épp jelen van. Egyszerűen gyomorforgató, bunkó népség!

    Vagy pl. tavaly anyu összeszedte az iskola legrosszabb cigány gyerekeit (mind halmozottan hátrányos helyzetű), mert észre vette, hogy az órák között a szünetekben zenét hallgatnak és táncolnak. Mondta nekik, hogy hetente kétszer órák után jöjjenek össze a srácok táncolni és Ő biztosít nekik mindent. Így betanultak vmi streat dance koreográfiát, amit aztán a farsangon nyitószámként előadtak. Nagy volt a sikere. Anyu ezen felbuzdulva tovább folytatta a foglalkozásokat (ami uyge nemcsak a táncból állt, mindenki elmondta az ügyes-bajos dolgait stb.) illetve benevezte őket a helyi Ki mit tud?-ra. Ott első helyet értek el a fiúk. Aztán a területin is. És a megyei versenyen dobogósak lettek. (Azt ugye mondanom se kell, hogy anyu ezért egy fillért sem kapott, sőt a srácoknak CD-t, meg buszjegyet, meg mittomén miket vett. OK, ne filléreskedjünk! Ez nem a pénzről szól!)

    De szerintetek a tanári karból hányan gratuláltak nekik?... Se anyukám, se a srácok nem kaptak egy jó szót sem, egy tanártól sem. Na ez az ami rohadtul elszomorító és kiábrándító a pedagógustársadalomban!

    Szóval akkor hogy is van ez?!

  • 182.  Csutkababa2 (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 13:56

    @laura:
    Azt a kutyaúristenit....nagyon sajnálom...
    És most nagyon vigyázok, nehogy olyan általános előítéletes legyek a pedagógusokkal szemben, mint sokan a cigányokkal.

    Más: laura, akkor te másodgenerációs cigány értelmiségi vagy. Anyukádéknak kellett a legnehezebb utat bejárni, nem?
    És tudod, mi a tapasztalatom?
    Csillogó értelmű, okos, gyönyörű cigány fiatalasszony 17 évesen, hozzáadva családilag a nála nagyságrendekkel bocs, d butább, faragatlanabb cigányemberhez, és ott a lány életének VÉGE!
    Szülhet rakásra, és kész. Eszméletlen pazarlás!!!!
    Szerinted mit lehetne tenni?

  • 183.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 13:56

    @laura: ez egy sikersztori, tök jó hogy ilyen is van. és miben merül ki az hogy 'az iskola legrosszabb cigány gyerekei'? mi rosszat csinálnak?

  • 184.  Jadeanya (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:24

    @hunnybunny: 167-re
    Ne haragudj, de az egyenlő bánásmód jegyében megjegyzem, hogy a nemcigány magyarok elé meg Stóhlandrások, Alekoszok és (itt most be kell kukkantanom a velvetre, mert nem jut eszembe női példa) Bódysylvyk vannak példának állítva. Abból, hogy a média éppen kiről készül egy újabb bőrt lehúzni, nem lehet következtetni egy népcsoport milyenségére. Egyébként Győzike ügyben kétféle cigány hozzáállást ismerek, a csóróbbak általában istenítik, akik viszont kemény munkával felküzdötték magukat valahova, általában azt mondják, nagyon sok kárt okoz a cigányságnak, egyrészt a ripacskodással, másrészt a tudatlanságával.

  • 185.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:39

    Csutakbaba! Bizony, anyuéknak nem volt egyszerű dolguk. Ugye az Ő szülei (nagyimék) még a cigányvégen laktak és én nagyon becsülöm őket, hogy abban az időben felfogták, hogy milyen fontos az iskola. Az összes gyerekük érettségizett, van aki kitanult vmilyen szakmát és anyu tovább tanult fősulin és tanár lett. Ez akkor hatalmas dolognak számított.

    Az pedig megint csak mázli, hogy a családom mennyire felvilágosult. Nálunk nem (de már anyuéknál sem) volt olyan, hogy férjhez kell menni, gyereket kell szülni. Viszont a rokonságban (unokatesók) láttam már én is példát arra, amit mondasz, hogy fiatalon férjhez adnak egy amúgy jó értelmi képességgel rendelkező lányt, akinek azután a családanya szerep jut. Ezzel még nem is lenne gond, ha az illető ezt önakaratából választaná. De sajna ez inkább nem így van. Nem tudom mi lehet a megoldás... Ilyen közeli rokonaink és mégse lehetne rájuk hatni, mert akkor jönne az, hogy mit szólunk bele, meghogy azért mert mi iskolát végeztünk, azt hisszük, hogy mindent tudunk stb. De ez sztem minden családban így van, ahol vannak iskolázottak meg kevésbé iskolázottak...

    Virgili! Szerinted sikersztori?... hát nemtom! Nem nevezném sikernek, hogy anyukám hónapokon át tartó munkáját egy cseppet sem értékelték a kollégák. És nemhogy segítettek volna, ha más nem, néhány jó szóval, ezeken a gyerekeken, hanem inkább hallgattak. Így persze, hogy nem lesznek motiváltak és beleszarnak utána mindenbe.
    A "legrosszabbak" azt jelenti, hogy viselkedészavarosak. Órákon nem figyelnek, dumálnak, visszapofáznak a tanárnak, csúnyán beszélnek, cigiznek, kezelhetetlenek... ilyesmi.

  • 186.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:45

    @Jadeanya: Igen, sajnos igazad van. Arra utaltam, hogy nem egy cigany doktor/festomuvesz/akarmi az altalanos peldakep (tudom, hogy nem jo szo). hanem egy gyozike van a koztudatban.

  • 187.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:53

    @laura: Ertheto az indulatod, de nekem ugy tunik, hogy anyukad sem valami jol kezeli a helyzetet. Miert nem szol a kollegaknak, hogy hol a hatar (lehet, hogy ok is azt gondoljak, mint en, hogy egy cigany tanarno jobban meg tudja oldani egy problemas cigany kisgyerekkel a konfliktust), de ezert lebunkozni egy egyesz tanari kart, nem tul szimpatikus.
    Pont az a problema, hogy senki nem akar a masik tyukszemere lepni, es nincs normalis kommunikacio, egyik oldalrol sem.

  • 188.  Koriander (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:56

    Virgili, komolyan, a naplóid alapján intelligensebbnek gondoltalak.
    Ugye te nagyon vágysz az anyaságra? érdemes lenne azon elgondolkodnod, hogy valóban kész vagy-e az anyaságra, ha egy vmilyen "hibával" születő gyermeked lenne? pl. a barátnőmnek a kisfiának egy tenyér nagyságú barna anyajegy van (volt) a fején és ő bizony belezakkant, hogy foltos a gyereke, mert egy csomóan jöttek, hát hogy? meg miért? A cigányoknak EGY "hibájuk" van, hogy látszik, hogy cigányok és ezért bármit rájuk lehet húzni.

  • 189.  Koriander (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:56

    Virgili, komolyan, a naplóid alapján intelligensebbnek gondoltalak.
    Ugye te nagyon vágysz az anyaságra? érdemes lenne azon elgondolkodnod, hogy valóban kész vagy-e az anyaságra, ha egy vmilyen "hibával" születő gyermeked lenne? pl. a barátnőmnek a kisfiának egy tenyér nagyságú barna anyajegy van (volt) a fején és ő bizony belezakkant, hogy foltos a gyereke, mert egy csomóan jöttek, hát hogy? meg miért? A cigányoknak EGY "hibájuk" van, hogy látszik, hogy cigányok és ezért bármit rájuk lehet húzni.

  • 190.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:58

    Hunnybunny!Igazad van, nem volt szép lebunkózni őket! Kicsit elragadtattam magamat! Lehet, hogy igaz, hogy azt gondolják, hogy anyu ezt jobban tudja kezelni. De azért az se szép, hogy nyiltan cigányoznak előtte, anélkül, hogy meggondolnák, hogy ez neki esetleg rosszul eshet, vagy hogy magára veheti.

  • 191.  Koriander (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 14:58

    elnézést a duplázásért

  • 192.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 15:00

    @laura: Ebbe meg siman belevernem az orrukat. Ezt tenyleg nem is ertem (persze elhiszem), csak olyan abszurd.

  • 193.  hunnybunny (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 15:03

    @laura: De baromi fontosnak tartom, hogy anyukad igenis elmondja mennyire serto szamara.

  • 194.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 15:12

    hunnybunny! én is... és már mondtam neki, hogy sztem ezt meg kéne beszélni, de fél a konfliktustól. Illetve mondta, hogy úgyis mindenki ellene lenne és fél, hogy a végén még sírva fakadna vagy vmi (mert amúgy nagyon érzékeny, főleg ebben a témában). Mondta, hogy más lenne, ha tudná, hogy valaki mellette állna ebben. De ez is már milyen? mintha ez egy "kinek van igaza" vita lenne, nem pedig egy megoldandó probléma...

  • 195.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 15:12

    hunnybunny! én is... és már mondtam neki, hogy sztem ezt meg kéne beszélni, de fél a konfliktustól. Illetve mondta, hogy úgyis mindenki ellene lenne és fél, hogy a végén még sírva fakadna vagy vmi (mert amúgy nagyon érzékeny, főleg ebben a témában). Mondta, hogy más lenne, ha tudná, hogy valaki mellette állna ebben. De ez is már milyen? mintha ez egy "kinek van igaza" vita lenne, nem pedig egy megoldandó probléma...

  • 196.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 15:35

    @Koriander: személyeskedni és belekereni az én gyermektelenségemet aztán iszonyatosan nagy intelligenciára utal mér meg ne haragudj.

    ha figyelmesen olvasol akkor egyértelmű hogy nem ítélek el senkit azért mert cigány. Azért ítélem el, mert kést rántott rám, azért ítélem el mert elvette a fagyimat, azért ítélem el mert havonta fosztogatják a nagymama kertjét, azért ítélem el mert husánggal ütött gyerekként, hátulról, lesből, sunyin, azért ítélem el mert elvitte a nagymamám befőttjét amíg ő hátrament a házba nekik ruhát keresni, azért ítélem el mert bekábszerezve ordítva ténfereg az utcán és kerülővel kell hazamennem az otthonomba.

    érthető a különbség?

  • 197.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 15:39

    @laura: hát ha az a cél hogy kivívja a kollegák elismerését akkor nem siker. ha az hogy lekösse a gyerekeket és sikerélményük legyek akkor siker.

  • 198.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 16:02

    @Virgili: virgili, ne haragudj, de minden szemelyeskedes nelkul jogos koriander felvetese.

    ha netan nem jonne ossze a lombik, akkor az orokbefogadasnal-amennyiben persze opcio nalatok-beikszelned, hogy ciganyt ne?

    igen, tudom, nincs igy rajta a kerdoiven, meg azt is tudom, hogy azert meg lehet oldani, hogy ciganyt ne.

  • 199.  zolnaid (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 16:16

    @Virgili: Oké, azért ítéled el, én ezt elfogadom. de nyilvánvalóan nem fogsz tudni elfogadni egy cigány kisgyereket, ha az arcáról rögtön az agressziót veszed le, csak azért mert Lakatos Rodrigó a neve.

  • 200.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 16:22

    ez a felvetés maximum akkor lenne jogos, ha minden gyermeket vállaló párnak át kellene esnie egy tutianya teszten, ami nemzetküzi szabványra épül. Pl kerek perec benne van hogy ki a jó szülő. Mert szerinted ez szerintem meg az, más szerinte meg harmadik. Továbbá akkor lenne jogos ha pl neked is mikor teherbe esel, benne lenne a pakliban, hogy cigány lesz, mosnjuk úgy 99 %od lenne rá ha beleegyezel hogy LEHET. Egyébként kell nyilatkozni örökbefogadásnál arról hogy roma származású gyermeket is vállalsz-e, mint ahogy arról is kell, hogy beteg, sérült gyermeket vállalsz-e.

  • 201.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 16:38

    @Virgili: talan jobb is, hogy kell. a kisgyereknek mindenkepp.

  • 202.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 16:41

    @cozumel: persze hogy jobb, ez nem kérdés. senkinek nem jó ha egy gyerek olyan családba kerül ahol nem tudják 110%ig elfogadni és megadni neki amire szüksége van. Se a gyereknek nem jó sem a családnak. Csak azt nem értem hogy jön ez ide?

  • 203.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 16:56

    Virgili! Rólad azok az ismerőseim jutnak az eszembe, akik szeretik a cigány művészeket (jöhet Bangó Margit, az Andro Drom, Szakcsi Lakatos Béla, elnézegetik Szentandrássy István műveit stb.). De amint szembe jön velük az utcán egy cigány asszony, akin mondjuk látni, hogy nem a felső 10000-be tartozik, na Ő már mumus! Nem kell kinyitnia a száját, nem kell csinálnia semmit, Ő már pusztán a külseje alapján be is került egy dobozba.

    Egyszer egy "barátnőmmel" sétáltunk a belvárosban és láttunk egy öreg cigány asszonyt, mire megszólalt a bnőm: "miért nem az ilyenek kapnak rákot és dögölnek meg, miért a jó emberekkel történik ilyesmi?..." Pedig az öreg néni semmit sem csinált, meg se szólalt, csak elbattyogott mellettünk.
    Én csak döbbentem néztem és értetlenül hallagattam, hogy hogy lehet vkiben ilyen hatalmas előítélet és csak zárójelben jegyzem meg, hogy pár perccel előtte vettük meg a jegyeket Miczura Mónika koncertjére... Azt pedig még nagyobb zárójelben, hogy a csaj pontosan tudta, hogy én cigány vagyok.

  • 204.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 17:07

    @laura: nekem erről viszont az jut eszembe, hogy mikor anyukám rászól az órán étkező gyerekre, akkor az felháborodottan kérdezi hogy 'miért tetszik basztatni, mert cigány vagyok?' nem, hallod, azért mert SENKI nem ehet az órán. nem csak a cigányok nem ehetnek. És nem azért szólt rá mert cigány hanem mert megszegte a mindenkire vonatkozó szabályt.

    komolyan nem értelek. neked az a bajod hogy egy CIGÁNYasszonyra mondta a barátnőd hogy kvázi dögölne meg. és nem az a bajod hogy egy EMBERRE.

  • 205.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 17:16

    @Virgili: ez önvédelmi mechanizmus. Ha már csak azért úgy néznek rád, hogy "dögölj meg", mert barnább a bőröd, ha a szüleid, a nagyszüleid ezt az örökséget hordozzák és nyilván ez a családban a hangulat része, akkor teljesen érthető.

    Komolyan mondom, hogy aki még nem volt ilyen tekintetben szopóágon az nem nagyon tudja elképzelni milyen kisebbségnek lenni.

  • 206.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 17:17

    @laura: őszintén szólva szóhoz sem jutok. Miért mond valaki ilyet???

  • 207.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 17:28

    Még valami. Miután ilyen kedves társaságokkal dolgoztam, utána nagyon durván paranoiás lettem.

    Féltem megszólalni magyarul, boltban, játszótéren, mindenhol. Úgy éreztem mindenki gyűlöl és ezért visszagyűlöltem egy ideig. Utáltam mindent, de mielőtt elhatalmasodott volna, olyan társaságba kerültem, ami csodálatos volt, csodálatos emberekkel, akik teljesen egyenrangúnak tekintettek és nemcsak emberi, hanem régész mivoltomban is (pedig akkor még csak tanuló voltam).

    Nagyon meg tudja ülni ez az embert.

  • 208.  laura (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 17:29

    Virgili! Lehet, hogy elbeszélünk egymás mellett! Szerintem ez két teljesen különböző szitu. Az én esetemben a néni nem szegett meg semmilyen szabályt, csak a származása volt a "vétke". Amiről Te beszélsz, az egy külön tészta.
    És persze, hogy az a bajom, hogy egy cigány asszonyt átkoznak mellettem. Azért, mert tudom, hogy ha az illető bőrszíne világosabb tonusú, akkor szó nélkül elballagunk mellette.

  • 209.  cozumel (Válasz erre)
    2011. 06. 23. 17:38

    Chris Rock amerikai fekete humorista mondta egyszer a kozonseg feher tagjainak, hogy jajjj, ne kamuzzunk mar egymasnak. fogadjunk, hogy egyikotok se cserelne velem, egyikotok se akarnak feka lenni.
    pedig en gazdag vagyok.

    es ez az usaban tortent, ahol azert lenyegesen nagyobb a feketek elfogadottsaga.

  • 210.  Virgili (Válasz erre)
    2011. 06. 24. 10:17

    @Koriander: szomorú, hogy ha egy gyermeket váró nőt megkérdezel h fiút vagy lányt szeretne és azt mondja 'mindegy, csak egészséges legyen', akkor az rendben van. Ha egy meddő pár vágyik egészséges gyerekre, akkor az már elítélendő. Hogy jövök én ahhoz... kapaszkodj meg! spermadonor választásnál is olyan donort igyekeznek keresni aki minél jobban hasonlít az apára.

  • 211.  hicudzsi (Válasz erre)
    2011. 06. 24. 10:46

    Azóta olvasom Nili blogját ha egy kis időm van rá. Eszméletlen jó!

    Rengeteget tanultam belőle. :)

  • 212.  Jadeanya (Válasz erre)
    2011. 06. 24. 22:21

    @Virgili: Mondani persze hogy mindenki mondja, de ha belegondolsz, vannak olyan rendellenességek, amelyeket ha a méhben diagnosztizálnak, az orvosok automatikusan felkínálják az abortusz lehetőségét. Szóval az egészséges gyerekre vágyás elég általános, nincsen fogamzáskészséghez kötve. Az más kérdés, hogy a "mindegy csak egészséges legyen" felkiáltás után ha betegen születik az a gyerek, akkor se kúrják ki a Tajgetoszra, hanem megteszik érte amit lehet, meg Harcoskát látva néha többet is.

  • 213.  tikva (Válasz erre)
    2011. 06. 25. 7:38

    Kezdetektől ez az érzésem, az utóbbi hónapokban rájöttem miért. NAGYON drukkolok Virgilinek, hogy valahogy sikerüljön a SAJÁT gyerek. Az ilyen géneket MUSZÁJ továbbörökíteni.

  • 214.  tikva (Válasz erre)
    2011. 06. 25. 7:40

    Deennek pedig köszönöm a cikket.

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.